Majdnem elsírtam magamat. Mondvacsinált okkal "hamar" leléptem. Lénát ébren találtam, így elsírtam neki a bánatomat. Majdnem egész éjjel fenn voltunk. Hol jobban sírtam, hol kevésbé, de a lényeg ugyanaz: nagyon fájt.
*másnap*
Kiderült, hogy ma utazik Bence.Illetve megy el.
Ez a hír sokként ért, egyszerűen az agyam nem fogta fel. Délután ment a gépe, így az osztállyal kimentünk vele.Borzalmasan éreztem magamat. Léna végig velem volt, aminek nagyon örültem, mivel egyedül nem bírtam volna ki.
Eljött a búcsú pillanata.
Iszonyatosan fájt, konkrétan azt éreztem, hogy kiszakad a mellkasom.Bence mindenkitől elköszönt. Aztán jöttem én, utolsónak. Az ofő arrébb terelgetett mindenkit, hogy hagyjanak minket.Bencén is látszott, hogy nagyon az összeomlás szélén áll, de ő még tartotta magát.Én nem erőltettem magamat, a könnyek már szabad utat kaptak, megállítani nem is tudtam, és nem is akartam őket. Először csak néztünk egymásra, csupán szemkontaktussal, szavak nélkül kommunikáltunk. Amikor ezt megelégeltük, szinte "hisztérikusan" mentünk oda a másikhoz, és öleltük meg egymást. Bence felemelte a fejemet, és megcsókolt.És még egyszer.Még legalább négyszer. Aztán mennie kellett.
Ennyi boldogság jutott.Nagyjából két-három hét.
Hát persze.
Hazafelé nem bírtam, egyszerűen kitört belőlem.Lénával egész éjjel fenn voltunk, beszélgettünk, sírtunk.Örülök, hogy van egy ilyen barátnőm, mint Léna.Teljesen átérezte, amit én.
Amikor hétfőn suliba mentünk, olyan ürességet éreztem, hogy az hihetetlen. A mellettem lévő hely üres volt.
Kiderült, hogy ma utazik Bence.Illetve megy el.
Ez a hír sokként ért, egyszerűen az agyam nem fogta fel. Délután ment a gépe, így az osztállyal kimentünk vele.Borzalmasan éreztem magamat. Léna végig velem volt, aminek nagyon örültem, mivel egyedül nem bírtam volna ki.
Eljött a búcsú pillanata.
Iszonyatosan fájt, konkrétan azt éreztem, hogy kiszakad a mellkasom.Bence mindenkitől elköszönt. Aztán jöttem én, utolsónak. Az ofő arrébb terelgetett mindenkit, hogy hagyjanak minket.Bencén is látszott, hogy nagyon az összeomlás szélén áll, de ő még tartotta magát.Én nem erőltettem magamat, a könnyek már szabad utat kaptak, megállítani nem is tudtam, és nem is akartam őket. Először csak néztünk egymásra, csupán szemkontaktussal, szavak nélkül kommunikáltunk. Amikor ezt megelégeltük, szinte "hisztérikusan" mentünk oda a másikhoz, és öleltük meg egymást. Bence felemelte a fejemet, és megcsókolt.És még egyszer.Még legalább négyszer. Aztán mennie kellett.
Ennyi boldogság jutott.Nagyjából két-három hét.
Hát persze.
Hazafelé nem bírtam, egyszerűen kitört belőlem.Lénával egész éjjel fenn voltunk, beszélgettünk, sírtunk.Örülök, hogy van egy ilyen barátnőm, mint Léna.Teljesen átérezte, amit én.
Amikor hétfőn suliba mentünk, olyan ürességet éreztem, hogy az hihetetlen. A mellettem lévő hely üres volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése